top of page
Search
Writer's pictureHelga Sepsi

A HŰTLENSÉG MÖGÖTT MEGHÚZÓDÓ OKOK. MIT TEHETEK AZÉRT, HOGY NE CSALJON MEG A PÁROM?

,,Gyakran nem azért megyünk máshová, mert másik partnert keresünk. Azért megyünk máshová, mert egy másik ént, önmagunk egy másik verzióját keressük. Nem arról szól a hűtlenség, hogy el akarjuk hagyni a partnerünket. Azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk.”


-Esther Perel-



Az, hogy kinek mit jelent a hűtlenség teljesen szubjektív, mindenki saját maga dönti el, hogy hol húzódik meg az a bizonyos határ. A statisztikák alapján a hűtlenség igen gyakori, hisz az emberek több mint fele legalább egyszer megcsalta már a partnerét. Miért van ez?


Esther Perel szerint, az elvárásaink az egekbe szöktek. Hisz akarunk gyerekeket, biztonságot, anyagi javakat, hírnevet, karriert és mindezeken felül azt is szeretnénk, ha a párunk lenne a barátunk, a bizalmasunk, a szeretőnk és a terapeutánk is egyben. Egy másik csapda a FOMO jelensége, vagyis az attól való rettegés, hogy kimaradunk valamiből, például a saját életünkből... így hát azt gondoljuk, hogy nem szabad beérnünk kevesebbel, mint ami jár nekünk! Mi a megoldás? Mit tegyünk, ha mindent akarunk egyszerre? Legyünk hűtlenek? Ha egy ember, nem képes megadni nekünk mindent, hátha többen majd képesek lesznek rá?



Mi állhat a hűtlenség hátterében és hogyan kerülheted el azt?



1. Unalom, megszokás



A ,,jól elvagyunk” kijelentést, a legtöbb ember pozitívan értelmezi. Gondoljuk végig, hogy ez valóban jót jelent-e? Mi az, hogy elvagytok? Vagyis a megszokás tart össze, elkényelmesedtetek, vegetáltok egymás mellet, mint két befőtt és nincs bennetek hajlandóság a megújulásra? El lehet telefonozgatni, tvzgetni egymás társaságában, úgyhogy mindenki teszi a maga dolgát, hisz igencsak kényelmes helyzet! A kérdés az, hogy hol van ebben az intimitás és a kapcsolódás?


Sokszor a mindennapok ugyanazon sémák szerint működve (felkelés, munkába menés, tv-zés, főzés, evés, alvás, stb…), unalmassá és kiszámíthatóvá válnak. Az együtt töltött idő, inkább funkcionális lesz, mintsem egy szerelmi viszony. Ekkor léphet fel az izgalom, újdonság iránti vágyakozás. Olyasmire van szükség, ami már nem kiszámítható és új perspektívát ad a szürke hétköznapokban. Az arra való igény, hogy az önmagunkról való gondolkodás megváltozzon, hisz keressük azt a ,,bohó, élettel teli nőt/férfit” akik valaha voltunk és újra szembe akarunk nézni azzal az énünkkel, ami elveszett az évek során.


  • Megelőzés: A közös élmények gyarapítása és az izgalmak átélése, segíthet kilépni a szürke hétköznapokból. Ahhoz, hogy a tüzet ne engedjük kioltódni, néha ráteszünk még egy-két fadarabot, valahol erről szól a párkapcsolat is. A kérdés az, hogy nálatok ég-e még az a láng?


  • Első lépesként visszamehettek a kapcsolat kezdeti fázisába, miket csináltatok anno? Közös főzések, randik, italozások, színházba vagy moziba járások, séták, bármi… Miért ne lehetne újra élni őket? Továbbá olyan dolgokat is ki lehet próbálni, ami még teljesen új számotokra! Például: közös nyaralás/hétvégi wellness a gyerekek nélkül, közös edzés terv megírása, kizomba vagy bármilyen tánc kipróbálása stb. Mindennek csak a képzeletetek szab határt, bármit választotok a lényeg ugyanaz, kiszakadni az unalmas hétköznapokból és az egymásra figyelés fontossága. Ha mindennek az-az akadálya, hogy ,,de hát mi lesz addig a gyerekkel?” A válasz egyszerű! Ne féljetek segítséget kérni a nagyszülőktől, a szomszédoktól, a barátoktól.


  • Vekerdy Tamást idézve: ,,Próbálják meg jól érezni magukat, mert ez nagyon fontos a gyereknek. Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időnként kell, hogy az anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza…”


2. Eltérő szeretetnyelvek


Dr. Chapmam szerint, az embereknek igényük van arra, hogy mások szeressék őket vagy, hogy ők szerethessenek másokat. A boldog párkapcsolat attól, függ hogy a ,,szeretet tank” éppen tele van, vagy éppen üres. Ennek feltöltése mindenki számára mást jelent, egyesek egy csokor virágtól, míg mások egy erős öleléstől érzik magukat szeretve. Mindenki más-más ,,szeretetnyelvet” beszél (elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés) és ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolat, meg kell tanulnunk a párunk szeretetnyelvét.


Ha kiürül a tár és hosszú időn keresztül, ezt nem tudja feltölteni a partner, akkor elkezdődik a kitekintgetés. Olyan férfi/nő keresése, aki képes felismerni a szükségleteinket és egy közös nyelvet beszélve, létrejöhet az egymásra hangolódás.


  • Megelőzés: Sokszor érezted, hogy te mindent megteszel a kapcsolatodban és mégsem elég jó? Nem érted a másik mondanivalóját? Először is fedezd fel azt, hogy mi a saját és a partnered szeretetnyelve. Aztán üljetek össze és beszéljétek meg, hogy kinek milyen igényei vannak. Ki mivel tehető boldoggá? Ki mire vágyakozik? Hogyan lehet megtölteni azt a bizonyos szeretet tárat? Mi az ami igazán számít?


  • Elismerő szavak- amikor a partner dicséretre, bókokra, elismerésre vágyik. Ha a minőségi időt preferálja (filmezés, kirándulás stb.), akkor kellő odafigyeléssel fordulj hozzá, egyszerűen fogalmazva legyél ott fejben is, ne csak testtel és próbálj meg ne azon kattogni, hogy hogyan oldod meg a munkahelyi konfliktusaidat. Ajándékok fontossága- például egy tasak gumicukor, ami a törődésed kifejezéséül szolgálhat. Szívességek- az a tudat, hogy számíthat rád és mindenben segíted őt, amiben csak tudod. Testi érintés- az arra való igény, hogy megérintsd, simogasd, ölelgesd, csókolgasd. Ha meg tudjátok beszélni, hogy az 5 szeretetnyelv közül melyik a legeslegfontosabb számotokra és hajlandóak vagytok arra, hogy ezt megadjátok egymásnak, akkor máris közelebb vagytok ahhoz, hogy egy boldogabb párkapcsolatban éljetek együtt.


3. Kommunikációs gátak


A prostituáltak többször arról számolnak be, hogy egyes kliensek, nem az aktus miatt keresik fel őket, hanem inkább egy jó beszélgetésre vágynak, ahol meghallgatják és odafigyelnek rájuk. Miért van ez? Mert időnként a partnerek érzelmileg eltávolodnak egymástól, nem képesek kommunikálni és megfeledkeznek arról, hogy anno mi volt az, ami miatt egymásba szerettek. Kevés idejük jut már egymásra, elárasztja őket a munka, a gyereknevelés, a hétköznapi dolgokkal való foglalkozás.


Kialakul egy kommunikációs gát, ami egyre távolabbra sodorja egymástól a párokat. Az ,,apokalipszis négy lovasának”nevezik azt, amikor a párok kommunikációja negatív irányt vesz: panasz/kritika (harag, hibáztatás, ítélkezés), megvetés (sértegetés, kigúnyolás), védekezés (hárítás, támadás), visszahúzódás (érdektelenség, hidegség). Ennek következtében elkezdenek magányosak lenni és reménytelennek látni a megbeszéléseket. Az egymásra való figyelés, empátia, őszinteség, jó beszélgetések, közös nevetések mind-mind elősegítik az érzelmi összekapcsolódást. Viszont, ha a kapcsolódásra való igény hosszú időn keresztül nem történik meg, és a kommunikációs gátak nem oldódnak fel, akkor az érzelmi köteléket máshol kezdjük el keresni. Hisz egy idegennel sokszor gördülékenyebben megy a csevegés, ítélkezés, bántás nélkül, ezért van az, hogy a taxissal, a fodrásszal néha igazán jókat tudunk beszélgetni.


  • Megelőzés: Tanulj meg kommunikálni a pároddal anélkül, hogy az kiabálásba vagy némaságba torkollna. Hasznos lenne, ha nem arra fektetnétek a hangsúlyt, hogy ki is a ludas, ehelyett jobb lenne felismerni, hogy ki hogyan hat a másikra és a kölcsönösségre alapozni.


  • A beszélő a következő lépésekre figyeljen: (1) nyugodt tónus használata, (2) az arról való megbizonyosodás, hogy a másik valóban érti azt, amit éppen mondasz, (3) kérdések feltevése, amellyel bevonod a hallgatót és egy eszmecserét tudtok folytatni, (4) elfogadni a csöndet és nem ellenállásként értelmezni azt, (5) türelem, a keresztkérdések helyett. A hallgató számára fontos: (1) szemkontaktus tartása, a figyelem kimutatása, (2) a közbe vágás elkerülése, (3) összefoglalás fontossága hogy, valóban jól érti-e amit hall.


  • Próbálj empatikusan kommunikálni, megérteni a másik mondanivalóját, befogni azt és együtt érezni vele. Ha kívülről tekintesz magadra és el tudod fogadni azt, hogy te is részese vagy annak, ami veletek történik, csökkenni fog a kommunikációs gát. Így nem az lesz az egyetlen célod, hogy megtaláld a tüskét a párodban és ezáltal a magad ártatlanságát bizonygasd.


4. Alacsony önértékelés


,,Asszony: Szeretsz-e még engem? Sosem mondod... Férj: Egyszer megmondtam. Ha változás lesz, szólok…”


Ez a székely vicc is egyfajta szemlélet lehet! A kérdés az, hogy valóban elegendő-e minden évben elmondani a párunknak, azt hogy ,,szeretlek és fontos vagy nekem”? Hajlandóak vagyunk-e arra, hogy kimutassuk az érzelmeinket? Szép szavakkal illetni azt, akit szeretünk és teljes őszinteséggel elmondani, hogy mennyire szép ma reggel is?


Az értékelés, dicséret, megerősítés, pozitív visszacsatolás igenis fontos egy párkapcsolatban, mivel az elismerő szavak segítenek abban, hogy a pozitív énkép fennmaradjon és valóban értékes embernek érezzük magunkat. Viszont a párkapcsolatban gyakran elveszítjük a magabiztosságunkat, az önmagunkról való pozitív gondolkodást, így az önértékelésünk egyre alacsonyabb lesz és be akarjuk bizonyítani önmagunknak, hogy ,,érünk még valamit és mások még vonzónak tartanak”. Tényleg máshol kell keresni azt az embert, aki még képes értékelni minket?


  • Megelőzés: Fontos, hogy ne feltétlenül csak a partner visszaigazolásaitól várd el azt, hogy önértékelésed növekedni kezdjen. A saját magad iránt érzett elfogadás és szeretet alapvető. Neked is tenned kell azért, hogy a reggeli tükörbe nézés inkább kellemes, mintsem taszító látványt nyújtson. Ne ülj karba tett kézzel!


  • Az csak hab a tortán, ha a partner képes bókolni és kedvesen hozzád szólni. A dicséret nagymértékben hozzásegít ahhoz, hogy még kellemesebben érezzétek magatokat egymás társaságában, ezért ne féljetek kimondani egymásnak, hogy finom volt a vacsora, jól áll neked ez a ruha, büszke vagyok rád, szeretlek stb. ,,Vákuumban, egyedül nincs önértékelés” (Feldmár András).


5. Nem kielégítő szexualitás



Unalmas a szex, valami újra és izgalmasabbra vágysz?A szexualitás gyakorisága és milyensége fontos tényező a megcsalás szempontjából. A párkapcsolatok elején, a partnerek közötti szexualitás tele van szenvedéllyel, szabadsággal, vadsággal, felszabadultsággal. Ezt a forró szerelmi egyesülést felidézve, választ keresünk arra, hogy hová tűnt mindez?


A partnerek többség megpróbálhatja újradefiniálni a szexualitást, akár felpezsdíthetik az együttléteket, beszélhetnek az elakadásaikról, tudatos lépéseket téve a javítás érdekében vagy máshol kereshetik mindazt, ami eltűnt.


  • Megelőzés: Kezd el tanulmányozni saját szexualitásodat. Növeld a tudatosságodat, azzal kapcsolatban, hogy mi az ami izgalomba hoz, milyen érintéseket részesítesz előnyben, hol vannak az erogén zónáid, mi az ami kizökkent, milyen fantáziáid vannak stb...


  • Kezdj el beszélgetni erről a partnereddel, őszintén és kellő nyitottsággal! Fontos a bátorító és támogató attitűd, hisz sokak számára a szex tabu téma. Tudom, hogy arra vágysz, hogy kitalálja mit is szeretnél, elkerülve az esetleges kínos konverzációkat. Arra gondolsz, hogy ha szeret akkor bele kellene látnia a fejedbe is ,nem? Sajnos ez nem így működik, tenni is kell azért valamit, hogy megismerjétek egymás szexualitását.


Befejezésként visszautalnék Esther Perel nevére, aki egy nagyszerű szakember és arra próbál sarkallni bennünket, hogy gondoljuk újra a hűtlenséget. Félre értés ne essék, nem az a célja, hogy a megcsalás irányába tereljen, csak arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy váltsunk perspektívát, merjünk kicsit másképp látni! Hisz az emberek általában úgy minősítik a megcsalást, mint egy trauma, ahonnan nincs visszaút – és valóban, egyes megcsalások végzetesek lehetnek egy kapcsolat számára, de nem mindegyik... egyes párkapcsolatok, a trauma után újjáélednek, változásra inspirálja a feleket­ és sokkal érettebben, odaadóbban közelítenek egymás felé rájönnek, hogy mit is veszíthetnek. Az árulás cson­tig hatol, de a seb begyógyítható, a krízisekből általában jó dolgok is származhatnak! Eső után kitisztul az ég? Lehet!


Comments


bottom of page