(I. Rész: tudatosság növelése, a pszichológiai elméletek megértésén keresztül)
A jelenben élés képessége tesz valakit túlélővé. Koncentrálni arra, hogy mi maradt, és nem arra, ami elveszett. Az áldozatok arra várnak, hogy valaki kiszabadítsa őket. A túlélők flexibilisek. Az áldozatok a haragba temetkeznek. A túlélők saját döntéseket hoznak. - Eva Edith Eger -
Őszintén megvallva sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e a koronavírussal kapcsolatos pszichológiai elméletekről, hisz akarva akaratlanul is, valamilyen formába de belebotlunk ebbe a témába. Mindenki más-más perspektívát próbál megragadni és valamiféle iránymutatást adni, hogy a válság idején legyen némi kapaszkodónk. Egy dolog biztos és az a nagyfokú bizonytalanság, nem tudjuk mikor lesz vége és nap mint nap aktuális az a kérdés, hogy ,,Ott vagyunk már?". Mindenki számára nehéz lehet megélni a jelenlegi élethelyzetet, viszont én abban hiszek, hogy kellő tudatossággal és akarással minden átvészelhető. Az első lépés, véleményem szerint a tudatosság fejlesztése, ezért összegyűjtöttem minden olyan pszichológiai elméletet, ami a koronavírus tekintetében fontos lehet (I. Rész - tudatosság növelése, a pszichológiai elméletek megértésén keresztül), a második lépésben elkezdhetünk egy akciótervet létrehozni, azzal kapcsolatosan, hogy mi is a teendőnk (II. Rész - gyakorlati útmutató a karantén idején).
Továbbá mindenkit arra biztatok, hogy éljen a pszichológusok által felajánlott segítséggel, ha úgy érzi hogy egyedül nem tud megbirkózni a jelenlegi helyzettel és szakmai útmutatásra vágyik! ,,Merj segítséget kérni, hisz a tévhitekkel ellentétben, ez nem a gyengeség, hanem a bátorság és a lelki érettség jele" (III. Rész - ingyenes segítő, támogató beszélgetés a karantén idején).
STRESSZ ÉS AZ AZZAL VALÓ MEGKÜZDÉS
Mit jelent a jó és a rossz stressz?
Az éremnek két oldala van, minden dolognak lehet előnye és hátránya is, a stressz esetében sincs ez másképp, hisz ha stresszes élethelyzetbe kerülünk, az nem jelent feltétlenül rosszat, sőt esetenként elősegíti az önmegvalósítás lehetőségét. Továbbá stressz nélkül, unalmas, ingerszegény életet élnénk, meggátolva önmagunkat a fejlődés lehetőségétől és bizonyos feladatok megoldásától. Ennek az elméletnek a megalkotója és atyja Selye János, aki szerint a stressz az élet sója.
Véleménye szerint létezik a ,,jó stressz" más néven eustressz, ami segít átvészelni a nehéz időszakokat, cselekvésre és küzdelemre késztet. Sokan megtapasztalhattuk már, hogy stressz hatására, felfokozott izgalmi állapotba kerülve, a teljesítményünk megnövekszik és sokkal jobb eredményeket érünk el. Erre a legjobb példa a munkahelyi határidő, versenyhelyzet, vizsgaidőszak.
A ,,rossz stressz" más néven distressz, egy fenyegető élethelyzet hatására jön létre. Kontrollvesztéssel, bizonytalansággal, tehetetlenség érzéssel, egyensúlyvesztéssel jár együtt, amikor is nem tudjuk merre menjünk és mit tegyünk. A hosszan fennálló stressz nagyon megterhelő lehet, így negatív hatással van kapcsolatainkra, teljesítő képességünkre, önbizalmunkra és olyan betegségek kialakulását idézi elő, mint például a magas vérnyomás, gyomorfekély, immunrendszer gyengülés, depresszió.
Hogyan jutunk el a kimerülés fázisába?
Mint látjuk a stressz az életünk része, lehet pozitív és negatív is egyben, hisz elősegíti a túlélésünket, fejlődésre ösztönöz vagy betegségre késztet. Tehát mindenki másképpen tapasztalja meg és éli át, ezért a szerencsésebbek inkább az eutressz, míg mások a distressz fázisába kerülnek, miután bizonyos szakaszokon végighaladtak. Először is, a stressz hatására bekapcsol egy (1) vészjelzés és ennek következtében, lehetőségeink szerint eldöntjük, hogy mit teszünk, harcolunk vagy menekülünk. Mindeközben a szervezetünk bizonyos változásokon megy keresztül, melyek a pánikreakció tüneteit mutatják: felgyorsult szívműködés, vérnyomás emelkedés, figyelem beszűkülés. Ha a stressz hosszabb ideig fennmarad, akkor megpróbálunk hozzá (2) alkalmazkodni, de ezzel egy időben elhasználjuk a meglevő energiánkat, anélkül hogy pótolnánk azokat. A végső stádium, amikor elérünk a (3) kimerülés fázisába, hisz minden tartalékenergiánkat már felhasználtuk, elfáradtunk és minderre a testünk betegséggel fog reagálni.
A jobb megértés végett, vegyük példának a jelenlegi helyzetet! A koronavírus, mint stresszor (tartósan fennálló probléma) jelen van a mindennapjainkban, így bekapcsolt egy vészjelzés, figyelmeztetve bennünket, hogy veszélyben vagyunk. A ,,harcolj vagy menekülj" (üss vagy fuss pl. háború idején) válaszreakció ebben az esetben nem alkalmazható, így folyamatos készenléti állapotban vagyunk és a hosszan tartó túlfeszítettség során az energiánk elfogyhat, melynek következtében kimerülés és distressz alakulhat ki, immunrendszer gyengülést eredményezve.
Mit tegyünk, hogy elkerüljük a stressz következtében kialakuló megbetegedéseket? Hogyan működik a stresszel való megküzdés?
A betegségek legfőképpen akkor alakulnak ki, ha a megküzdési technikáink nem megfelelőek és a megoldandó problémával nem összeegyeztethetőek. Tehát a megküzdés célja az lenne, hogy a fenyegetőnek tűnő helyzeteket le tudjuk győzni, erőforrásainkat mozgósítva. Lazarus szerint a megküzdés folyamata két lépésből tevődik össze, az úgynevezett elsődleges és másodlagos értékelésből. Az elsődleges értékelés szerint, a következő kulcskérdéseket tesszük fel magunknak: Mekkora a baj? Egyáltalán bajban vagyok-e? Ha igen, akkor az mekkora veszélyt jelent számomra? Tehát azt próbáljuk meg eldönteni, hogy foglalkoznunk kell-e az adott problémával, megéri-e az energiáinkat mozgósítani? Ha a válasz IGEN, akkor következik a másodlagos kiértékelés, amikor is elkezdünk azon gondolkodni, hogy: Mi is a teendő? Milyen erőforrásokkal rendelkezek, hogyan tudnám azokat alkalmazni? Milyen mértékben tudom kontrollálni a helyzetet? Milyen megküzdési stratégiát alkalmazzak?
Tehát az előzőekből, az derült ki, hogy mielőtt elkezdenénk kiválasztani a megküzdési stratégiáinkat, először kiértékeljük az adott helyzet fontosságát. A következőkben felvázolom azokat a megküzdési stratégiákat, amelyeket alkalmazni tudunk a stresszes helyzetekben.
Tökéletes recept nincs, viszont ha tudatosabban nézünk szembe egy adott problémával, tudván hogy milyen stratégiák alkalmazása áll rendelkezésünkre, máris tettünk egy lépést afelé, hogy a betegségeket nagy ívben elkerüljük.
Két főbb megküzdési stratégiát különböztetünk meg, az egyik az érzelemközpontú, a másik pedig a problémaközpontú megküzdési stratégia. Az érzelemközpontú megküzdés során, a negatív érzelmeket próbáljuk meg lecsökkenteni, miközben arra törekszünk, hogy azok ne hatalmasodjanak el felettünk. Ezen belül megkülönböztethetünk pozitívabb és negatívabb érzelmi megküzdéseket. Ha negatívabb viselkedésformákat alkalmazunk, mint például sírás, panaszkodás, mértéktelen evés, alkohol/drogfogyasztás, rövid időre ugyan el tudunk távolodni a nyomasztó érzésektől, de hosszú távon nem eredményeznek feltöltődést. Ezzel ellentétben a pozitívabb viselkedésformák, mint például a ventilálás, a támaszkeresés, a relaxáció, a szórakozás vagy egy jó könyv elolvasása energiával tölthet fel, viszont hosszútávon ez sem eléggé hatékony, mivel inkább a figyelemelterelés a cél, mintsem a probléma gyökerének megtalálása. Tehát nem feltétlenül rossz ez a fajta megküzdési mód, főleg ha csak átmeneti, és az aggodalmak csökkentése által, át tudunk térni a problémaközpontú megküzdésre. A problémaközpontú megküzdés során egy konkrét akciótervet hozunk létre, magára a cselekvésre összpontosítunk. Célunk megoldani a problémát, alternatívák után nézni, információkat gyűjteni, döntéseket hozni és végül végrehajtani a konkrét cselekvési tervet.
A fentebb említett elméletek jobb megértése érdekében, vizsgáljuk meg, hogy hogyan nézne ki a megküzdés a karantén példáján keresztül.
A koronavírus sok változást idézett elő, ezek közül csak párat említenék: felborította a napi rutinokat, otthonmaradásra kényszerített, a személyes találkozások megszűnését eredményezte. Mindezek hatására kibillentünk az egyensúlyi állapotunkból és egy olyan helyzetbe kényszerültünk, ami mindenki számára újdonságot jelent. Csak állunk és nézünk körbe-körbe, hogy mi is a teendő ebben a helyzetben? Az emberek többsége próbál okos dolgokat mondani, iránymutatást adni, de mindenki saját maga dönti el, hogy hogyan vészeli át ezt az időszakot. Első lépésben megpróbáljuk kielemezni és értékelni az adott helyzetet és megkérdezzük magunktól, hogy bajban vagyunk-e, fenyeget-e valamiféle veszély? A válasz ebben az esetben egyértelműen igen, hisz a saját és embertársaink élete forog kockán. Ha mindezt letisztáztuk magunkban, akkor jöhet a másodlagos kiértékelés, vagyis annak megítélése, hogy mi is a teendőnk, annak érdekében hogy elkerüljük a bajt? A válasz egyszerű lenne, hisz ,,csak otthon kell maradnunk, kezet kell mosnunk, vigyáznunk kell magunkra és egymásra". Valóban ,,csak" ennyiről lenne szó?
Sajnos nem, hisz ennél komplexebb helyzettel nézünk szembe. Így hát megpróbálhatnánk mozgósítani az erőforrásainkat és megküzdeni a nehézségekkel. Dönthetünk az érzelemközpontú megküzdés mellett és aggodalmaink csökkentése végett kereshetünk társas támogatást, kitárulkozva a barátoknak, szülőknek, ismerősöknek. Ebben a helyzetben igen hasznos lehet a ventilálás, amikor is kiadjuk magunkból a felgyülemlett feszültséget. Páran viszont az evés, nassolás mellett döntünk, csökkentve az unalom és a stressz érzését. Miután megtörtént a negatív érzelmek lecsökkentése, áttérhetünk a problémaközpontú megküzdésre, figyelembe vehetjük a lehetőségeinket, kidolgozhatunk egy akciótervet, napi rutinokat vezethetünk be, elkezdhetünk valami ujjat tanulni és figyelni arra, hogy az önsajnálkozás mellett a felelősségvállas kerüljön előtérbe. A jó hír az, hogy azok a megküzdési stratégiák amelyeket sikeresen alkalmazunk, a későbbiekben is fennmaradnak és az új képességeink birtokában könnyebben meg fogunk tudni küzdeni hasonló élethelyzetekkel. Továbbá fontos, hogy a megküzdési stratégiáinkkal kapcsolatban rugalmasak legyük, és próbáljunk meg valamiféle egyensúlyt megtalálni, hol az egyik hol a másik alkalmazása során.
Mi áll a megküzdés eredményességének hátterében?
Mint már említettem, mindenki más-más módon küzd meg a stresszes helyzetekkel. A kérdés az, hogy mitől függ a megküzdéseink eredményessége? A válasz a személyiségtényezőkben rejlik, például az hogy külső vagy belső kontrollos személyek vagyunk, mennyire érezzük magunkat énhatékonynak vagy reziliensnek (rugalmas ellenállási képesség) - ezek a tényezők mind-mind meghatározzák, a megküzdéseink sikerességét.
Külső, belső kontroll (Rotter) - A belső kontrollos személyek, abban hisznek, hogy ők kontrollálják és kézben is tartják a történéseket, tehát a megoldás kulcsa az Ő kezükben van. Ennek következtében önértékelésük is magasabb, és jobb a teljesítőképességük. A külső kontrollos egyének, azt érzik, hogy nem tudják kézben tartani és irányítani az eseményeket, így a felelősségvállalásuk és a problémamegoldó képességük is alacsonyabb. Hajlamosak másokat okolni a problémáik kialakulásáért például: Istent, a sorsot, a főnököt, a pékárust. Sokkal valószínűbb, hogy felülkerekedik rajtuk a tanult tehetetlenség érzése, amikor is teljes kontrollvesztést élnek át, hisz úgy vélik, hogy az erőfeszítéseik kudarcra vannak ítélve, így hát bármit is tehetnek úgysem tudnak úrrá lenni a nehézségeken, mivel az irányítás valaki más kezében van.
Énhatékonyság (Bandura) - A magas énhatékonysággal rendelkező személyek, hisznek abban, hogy ,,Mindenki saját sorsának kovácsa" és nem pedig az élet elszenvedői, akik az áldozat szerepébe bújva próbálnak túlélni. Magyarán, hisznek a képességeikben, hisznek önmagukban, így képesek célokat kitűzni és megvalósítani azokat. Az alacsony énhatékonyságú egyének, önbizalma is alacsonyabb. Nem rendelkeznek nagyfokú elköteleződéssel, így a célok végrehajtása is nehézkes. Az önmagukba vetett hitük könnyen meginog, ezért meghátrálnak az első jelentősebb akadály után.
Reziliencia (rugalmas ellenállási képesség) - A reziliens személy nagyfokú ellenálló képességgel rendelkezik, így a nehézségek, kudarcok, megpróbáltatások ellenére is jól tud alkalmazkodni. Ha valami nem a tervek szerint alakul, képes az átkeretezésre, ennek következtében nem a negatívumokra koncentrál, hanem megpróbálja megtalálni a rosszban is a jót. Gyorsan ki tud lépni a negatív érzelmi állapotból és nem ragad bele az önsajnálkozásba. A kudarc, számára inkább egy esély, ami a növekedést és a fejlődést segíti elő.
KRÍZIS
A krízis során egy váratlan és elkerülhetetlen eseménnyel nézünk szembe, melynek következtében egyensúlyvesztést élhetünk át. A meglevő megküzdési stratégiák, tapasztalatok, eszközök nem működnek, ezért új stratégiák kidolgozása szükséges.
A krízis egy fordulópontot jelent, ami maga után vonhatja a fejlődés lehetőségét is. Egy dolog biztos ,,a krízis kétesélyes: vagy rombol, vagy épít, de benne rejlik a változás esélye és ígérete" (Bagdy Emőke).
A kríziseket 3 nagy csoportba oszthatjuk az egyik az akcidentális krízis, a második a normatív krízis, a harmadik pedig az előző kettő keveréke, vagyis a krízismátrix. Az akcidentális krízis során egy váratlan életesemény következik be például: halál, természeti katasztrófa, betegség, vírus, válás. A normatív krízis, az életszakaszok változása során következik be tehát ahhoz, hogy egyik szakaszból átjussunk a másikba, egy átmeneti krízist élünk át. Erre a legjobb példa a serdülőkori identitáskrízis, az újszülött érkezése a családba, vagy a gyermekek kirepülése a családi fészekből. Ha az akcidentális és a normatív krízis egyszerre jelentkezik, akkor beszélhetünk krízismátrixról, ez igazán megterhelő lehet például azon serdülők (normatív krízis) számára, akik a koronavírus idején (akcidentális krízis) bezártságra vannak ítélve ahelyett, hogy a szabadságuknak és az önállóságuknak teret adnának.
Hogyan hozhatjuk ki a krízishelyzetekből a legjobbakat, avagy mit jelent a poszttraumás növekedés?
Talán mindenki számára ismert az a mondás, hogy ,,ami nem öl meg, az megerősít". Ha a poszttraumás növekedést szeretnénk megérteni, akkor érdemes kiindulnunk ebből az egyszerűnek tűnő gondolatból.
Tedeschi és Calhoun amerikai pszichológusok a poszttraumás növekedés jelenségét a következőképpen határozzák meg: ha olyan kihívásokkal teli élethelyzettel nézünk szembe, mellyel hajlandóak vagyunk megküzdeni, akkor ennek eredményeként pozitív változást, fejlődést élhetünk át. Tehát a krízis előtti állapothoz képest a világképünk megváltozik: a prioritásaink átrendeződhetnek, az élet megbecsülése előtérbe kerülhet, kapcsolataink intimebbé és értékesebbé válhatnak, növekedést érhetünk el különböző területeken (alkalmazkodás, együttérzés, elfogadás, segítségnyújtás), új képességekkel (kenyérsütés) és megküzdési stratégiákkal gazdagodhatunk. Viszont joggal érezhetjük azt, hogy a krízis inkább veszteséggel és rombolással jár együtt, hisz a jól megszokott életünk egyszer csak összeomlik. A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e kimászni a romok közül és valami ujjat építeni, esélyt adva a változásnak és a fejlődésnek vagy inkább áldozatokká válva arra várunk, hogy valaki kiszabadítson bennünket?
Mit tegyünk akkor, ha azt érezzük, hogy a nehézségekkel való megbirkózás egyedül nem megy?
Merjünk segítséget kérni! A tévhitekkel ellentétben, ez nem a gyengeség, hanem a bátorság és a lelki érettség jele. Erre az egyik legjobb módszer a krízistanácsadás, ami egy gyorsabb beavatkozást jelent és a koronavírus idején hatékonynak bizonyul.
A pszichológus célja a beszűkült tudatállapotból való kizökkentés. Feltérképezi a meglevő erőforrásokat és a szociális háló megtartó erejét. Továbbá olyan megküzdési stratégiák megismertetése és megvitatása a cél, amelyekkel a poszttraumás növekedés létrejöhet.
Mindenkit arra biztatok, hogy az áldozatiság szerepét próbálja meg elkerülni, mert az tehetetlenséget szül és a kihívásokkal való szembenézés ilyen formában nem jöhet létre. Arra próbálom meg felhívni a figyelmet, hogy valamilyen formában tartsuk meg a szabadságérzetünket, akármennyire is lehetetlen küldetésnek tűnik ez a karantén idején.
Engedjétek meg, hogy Feldmár András egyik történetével zárjam a gondolataimat és remélem, hogy számotokra is tartogat valamiféle mondanivalót az áldozatiságról és a szabad akaratról.
,,Az orosz származású Nobel-díjas költő, Joseph Brodsky sosem akarta elveszíteni a szabadságát. Sokszor elmesélte, hogy fiatalon egy szibériai munkatáborba hurcolták, ahol fát kellett vágnia. Életének ezen a pontján azt találta a legfontosabbnak, hogy egy pillanatra se érezze magát áldozatnak. Szerintem – nagyon helyesen – rájött arra, hogy ha az ember úgy él, mint áldozat, akkor vége az életének. Brodsky szerint pedig nincs olyan helyzet, amelyben az embernek áldozatnak kellene éreznie magát. A táborban nem volt semmi hatalma – hiszen milyen hatalma lehetne egy rabnak Szibériában –, de amikor felszólították arra, hogy a nap végéig adott mennyiségű fát vágjon fel, akkor ő kétszer annyit teljesített. Így tartotta meg a szabadságát. Ilyenformán nem azt csinálta, amit más parancsolt neki, senkinek sem lett a rabszolgája. Természetesen azt is tudta, hogy ha megtagadja a favágást vagy kevesebbet dolgozik, akkor megölik, de így, hogy kétszer annyit végzett, nem tudtak vele mit csinálni. Úgy néztek rá, mint egy őrültre, de így megtarthatta a szabadságát.”
Comentarios